Mára már nem sok farmotoros konstrukció maradt az autósvilágban, sőt így hirtelen végiggondolva csak a Porsche 911 jut eszembe, ha példát is kellene említenem.  Régebben – ezt nyugodtan kijelenthetjük- egy igen kedvelt elrendezési mód volt a farmotor-hátsókerék meghajtás. Gondoljunk csak a kicsi és olcsó autókra, mint a Fiat 500-as és 600-as valamint ilyen volt még a köznyelvben csak „kisposzkiként" emlegetett 126-os. A hátul elhelyezett motor a Porsche 911-es mellett talán még a VW Bogárban volt a legismertebb, de a Transporter első 3 generációjában és a VW Type 3-ban is alkalmazták a németek, és ahogy így tovább kutatok emlékeimben, akkor eszembe jut, hogy a BMW is így építette olcsó modelljeit, az Isettát és a 700-ast.

Ilyen farmotoros autókat gyártott az NSU is. Legismertebb modelljük talán a Prinz volt, de ami igazán legendássá tette az NSU-t az a TT lett. A mai napig is a hegyi felfutók sztárja ez a kicsi farmotoros méregzsák, ami nála erősebb és nagyobb autókat is maga mögé utasít a versenyeken. Megvan benne a sportosság, viszont a nagyobb méret és a Prinzzel szemben 2 helyett 4 hengeres motor sokkal polgáribb jelleget ad az NSU 1200C-nek. Kinézetben nagyon hasonlít a Prinzre, de a legszembetűnőbb különbség a megnyúlt orr és a téglalap alakú „egybelámpák".

Az autót 1965-67-ig 1085, míg 1967-72-ig 1177 köbcentis léghűtéses motorokkal gyártották. Külsejét tekintve nagyon hasonlít a régi rajzfilmek groteszk módon megnyúlt orrú autóira. Jó, ez nem a legtökéletesebb hasonlat, de a megnyúlt első rész mindenképpen fura. A könnyű önsúlynak köszönhetően vezetés közben egy nagyon kellemes, a forgalom mai ritmusát is könnyedén tartó járműnek érződik az 1200C. Szervót ne is keressünk benne, ennek ellenére a kormányzás meglehetősen könnyed, hiszen az első tengelyt nem terheli nagy súly. A motorháztető kis peckekkel van kitámasztva, így amellett, hogy jobban is szellőzik, ad egy kis sportos összképet az autónak.

Annak ellenére, hogy a kocsi nem nagy, az utastérben elől és hátul is simán el lehet benne férni, az tény viszont, hogy össze sem hasonlítható a helykínálata a tengerentúlon vele párhuzamosan gyártott Cadillacek és Chevyk hatalmas kanapéival, melyeken egy komplett amerikai generáció fogantatott a röpke légyottok alkalmával. A beltér amúgy a korra jellemző, semmi extra, szép, puritán az egész, a kilométeróra fektetett számlapú, a váltókar meg ropi vastagságú.

Azt azért el kell mondani a vezetési élménnyel kapcsolatosan, hogy a mai autók modern rendszereihez szokott emberben gyakorlatilag pánikreakciót tud kiváltani az első fékezés. Mint mondtam, szervórásegítés nincs az NSU 1200C-ben, ami még nem is lenne baj, de továbbmegyek: mindegyik fék dob. A rásegítés hiányának köszönhetően emberes munkának tűnhet az autó lassítása, de minden csak szokás kérdése.

Ez van! Elpuhult az autóvezető az évtizedek során. Ma már azon is fintorgunk, ha egy új autónál nem úgy kattan egy gomb, ahogyan mi szeretnénk, vagy nem olyan a tapintása mint a legdrágább selyemnek, viszont régen az adott kor technikai színvonalának az NSU 1200C pont úgy megfelelt, mint nekünk a modern gépek manapság.

De ez az autó, azt hiszem, máig nem veszített értékéből.

Balázs Bence

Fotó:Dani Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.